A boróka a természetgyógyászatban évszázadok óta sokoldalúan felhasznált növény.

A ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Fűszer- és gyógynövény.
Népies neve: apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő..
3–5 m magasra növő, örökzöld cserje. Bár a miénknél némileg hűvösebb éghajlaton (Európa középhegységeiben, a Brit-szigeteken) érzi igazán otthon magát, hazánk legtöbb tájegységén megtalálható. Magyarországon főleg a karsztfennsíkokon (Aggteleki karszt, Bükk-fennsík) nő, a legelőkön, felhagyott gyümölcsösökben a galagonyával és a kökénnyel együtt jelenik meg. A csípős, édes-kesernyés, zamatos, nagyon aromás ízű bogyójából desztillálják a borókaolajat, ami fűszer- és likőreszenciák alapanyaga. Olaját és a zöld részek lepárlása után fennmaradó kátrányt már az ókori Egyiptomban is használták a balzsamozó szerekben – az olajat gyógyításra is. Ma rovarriasztó szerek és illatszerek alapanyaga.

Olaja ápolja a bőrt, friisítő, élénkítő hatása van.  

Gyógyteakeverékekben:

vizelethajtó,
emésztést serkentő,
vesekőoldó,
epekőoldó hatású.
Kitűnő izzasztó hatású;, főleg reumatikus panaszokra jó. Vizelet- és szélhajtóként, étvágyfokozóként, epe- és vesekő-oldószerként valamint hurutos megbetegedéseknél, valamint köszvény és csúz ellen is alkalmazzák.

Az egyik bibliai monda szerint Mária egy borókabokor alá rejtette a kis Jézust, hogy Heródes katonái rá ne találjanak. Azóta a borókának a gonoszt távol tartó erőt tulajdonítanak.